Oli e Gino CF - Gála FC 5:3 (3:1)
Sportcentrum, 20 néző
Oli e Gino CF: Vörösházi - Tóth, Sámpár - Tolnai - Lesták, Kauker
Cserék: Szabó Z. (c), Szmandra, Kertész
Gólszerzők: Kauker, Tolnai (2), Lesták
Ismét töretlen lelkesedéssel érkeztek a narancsosok a Jutasi úti katlanba, aggodalomra talán csak a hiányzók magas száma adhatott okot (míg a védelem a betonbiztos Schindlert, a támadószekció Horváth, Szabó P.D. és Novothny félelmetes háromszögét volt kénytelen nélkülözni), azonban az elmúlt hetek magabiztos szereplése után érthető módon lendületesen kezdett a csapat, látszott, hogy a taktikát az intenzitásra cserélte a gárda. Ez a merész húzás szinte felőrölte az ellenfél védelmét, Kauker remek találatát és Tolnai bravúros dupláját követően már-már eldőlni látszott a meccs, mikor a bekapott gól jelezte, ez nem lefutott mérkőzés.
A pizzások nem riadtak meg a kihívástól, így a második félidőben gyakran kettészakadt a pálya, ám mielőtt túl izgalmas lett volna, van Lesták parádés gólja, és a Kau által kikényszerített öngól biztosította a 3 pontot és a szurkolók örömét.
- Mindig remek érzés a szurkolók előtt hazai pályán győzni - nyilatkozta a mérkőzés után Szabó Zoltán csapatkapitány.
Szép volt fiúk, a csapat továbbra is az élmezőnyben, és remek mutatókkal várja következő ellenfelét:
a bírókat.

17 KOMMENT:
Hát gyerekek ezúttal is csak gratulálni tudok! Jövő héten kisebb csodával érne fel, hogyha a tuflák Mihály Bandiékat is hozni tudnátok, mert hát hogy is fogalmazzak egy laza 30%-os lejtőt jelző táblát, simán ki lehetne rakni a Sportcentrumba amikor játszanak...
A csapatba való visszatérésemben közel sem vagyok biztos, mert úgy látszik én voltam a fék! Lehet maradok ezután a hivatásos Arany Ászok/Borsodi/Soproni (épp mi van az SC restiben) bábú !
Andrásson Turányiksen
Várunk a frissen alakuló Gino ultrába Tunya! a Lexi már benne van! Cs
Nemtom, ki írta ezt a bejegyzést, de geci jó lett!!! :-) Szép volt srácok! Jövő héten ZÚZUNK!!! Szendi
a csabi írta, akit ezúton kinevezek hivatalos tudósítónak! :D tényle jó lett. ja, és mindenkinek gratula. a bírók ellen meg tesszük a dolgunkat és kész. felesleges idegeskedni.
Szevasztok!
Tényleg jó lett a tudósítás Csabi,de az 1.gólt a Bogyó rúgta!:)de mind1.Szívjuk fel magunkat jövő7re!
Kauker
"Mindig remek érzés a szurkolók előtt hazai pályán győzni"
-vísítottam... A Fifa érzés átjött!
Bgy
Apropó. Most mi a büdös-tetves k***va anyja van a kedves illetékeseknek, hogy két büntetőpontot levontak tőlünk, immáron a tabellán is láthatóan??? Szabó Z! Volt fegyelmi???
Szendi
VASÁRNAP FOCI!!!
Tegnap beszéltem a másik csapat emberével és biztosított, hogy 100%-ra lesz foci vasárnap délután.
Pontos idő és hely majd a hétvégén lesz(lehet, hogy nem a stadionba lesz, majd értesít)elérhető.
Visszajelzést kérek, hogy ki tud jönni!
Bgy/LG
Sztem én tudok menni vasárnap focizni!
Kauker
szint úgy!!
Szmandra
Én nem tudok menni....sajnálom.
Bandi
FOCI!!!!!!!!!!
Helyszín: stadion, műfű
Vasárnap(május 3.) 17:30
Gyertek!!!
U.i: 3-400 Ft-ot hozzatok magatokkal a pálya bérleti díjára!
Bgy
kijöhetettek volna igazán, sosem árt.
Cs
Cs! Valóban soha nem árt, de én nem értem vissza Veszprémbe, csak fél nyolc felé... :-( Ezért nem tudtam menni. Viszont holnap csapatunk!!! Szendi
hozni kell, jár a revans.
Cs
ha az időjárás is úgy akarja, akkor ma én is veletek rúghatom a bőrt :)
STomi
Megfogjuk a Hungaropharma tökét és megcsavargatjuk!!! Megmutatjuk, hogy 20%-os emelkedőn is tudunk focizni!!!
Jahhh, ajánlom, hogy az ellenfélen legyen sípcsontvédőőőőő!!! :)
Üdv,
S.Z alias Sol Campbell
Megjegyzés küldése