Oli e Gino CF - II-ik Esély SC 3:1 (1:0)
Sportcentrum, 25 néző
Oli e Gino CF: Szentendrei - Schindler, Sámpár - Tóth - Lesták, Kauker
Cserék: Szabó D., Szmandra, Kertész, Tolnai, Szabó Z.(c), Vörösházi
Gólszerzők: Lesták, Szmandra, Kauker
Ellentétben a múlt heti mérkőzéssel, ez alkalommal már emberségesebb időjárási körülmények közt lépett pályára a Jutasi úti katlanban az Oli e Gino CF. Nem tudni, hogy emiatt vagy a múlt heti győzelem miatt, de nagy számban jelentek meg a - néhányan még enyhe sérüléssel is bajlódó - csapattagok. Az első forduló után még 0 ponttal álló, azaz a bajnokságot vereséggel kezdő II-ik Esély nagyrészt tapasztaltabb korú játékosokból verbuválódott, ami részben aggodalomra adhatott okot a fiatal "pizzásoknak".
Ennek ellenére Gino helyzetekkel kezdődött a meccs, de sem Lesták, sem pedig Kauker nem volt képes betalálni a kapuba egy-egy nagyobb gólhelyzetben. Ugyanakkor a vendégek előtt adódott a legnagyobb lehetőség, amikor Tolnai hazaadását - az addig jól védő -Szentendrei kissé bizonytalanul akarta kirúgni és így az ellenfélhez került a labda, aki azonnal kapura "sütött", de a lövés szerencsére csak a kapufán csattant. Ezt követően aztán újabb helyzeteket dolgozott ki a hazai gárda, aminek eredményeként meg is született az első Gino gól: Kauker jutatta a bogyót nagy nehezen a viszonylag lassan mozgó ellenfél hálójába.
A második félidőre aztán felszívták magukat a vendégek, akik több kapura tartó lövéssel jelezték, számukra még messze nem fuott le ez az összecsapás. Ám mielőtt kiegyenlíthettek volna, Lesták szerezte meg a narancsmezesek második találatát. Innetől aztán kissé leült a mérkőzés, a hazaiak megnyugodtak, s talán kissé el is fáradtak, a vendégek pedig küzdöttek ugyan, de Schindler és védőtársai harciasságának köszönhetően nem volt lehetőségük gólt lőni. Meglepetésszerűen aztán egy ellentámadást követően a vendégek egyik játékosa úgy pics*n rúgta a labdát, hogy az a vetődő Szentendrei kesztyűjét, a kapufát, valamint a hálóőr hátát is súrolva vágódott a hálóba. Ez frissítően hatott a narancsmezesekre, akik több rohamot is vezettek, s végül a fáradhatatlan Szmandra adta meg a kegyelemdöfést az addigra már teljesen széteső II-ik Esélynek.
Csak bízni lehet abban, hogy a kiváló sorozat továbbra is folytatódik! Szép volt fiúk!

13 KOMMENT:
Mi van gyerekek föl akartok jutni vagy mi a tököm lesz?
üdv Horváth Kert fc elnöke
ui:Látom már be se férnék a csapatba.Pedig odaigazolnék majd nyáron
na csá
Gratulálok a győzemelhez srácok, úgy látom nélkülem is megy a szekér. :D
Lacika, téged meg mindig szívsen látunk, s ha úgy adódik, továbbra is készen áll a szerződésed, csak alá kell írnod a csapathoz. Ami a feljutást illeti, a Pogány idén is beajánlotta az ötödosztályt, de inkább maradtunk.
Nagyon jó lett a cikk Szendi,csak egy hibát vétettél!Nem én kezdtem,hanem Sámpár kolléga!:)
De a lényeg az,hogy így tovább!
Zoli
Bocsánat. Akkor átírom! De kösz a dícséretet Z!
Szendi
AJRÁ HENGER!!!
ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ:D
szeva srácok! nah a mezzel mi lesz?? vagy felejtős?? :) hja ha már téma van akkor pofátlanul :D a 7-s számot szeretném :$ :)
üdv Szmandra
FIGYELEM!!!!!
A keddi meccs ELMARAD!!!!!!!!!
Az ellenfél a mérkőzés elhalasztását kérte.Pótlás később.
Bogyó
Valaki tudja, hogy hol lehet megnézni a tabellát? Mi a friss kispályás bajnokság honlap?
Érdemes lenne rápillantani, még jól állunk!!! :D
Bogyó
Srácok!
Holnap nem tudok sajnos menni, remélem hozzátok a formát. Üdv: Dávid
Dávid! Te nem olvasod az előted kommentelők bejegyzéseit??? :-D Elmarad a meccs! ;)
Amúgy Bogyó! Ha vennéd a fáradtságot és rákattintanál a kispályás bajnokság belinkelt honlapjára, látnád kurva nagy betűkkel kiírva az új weblapcímet... :D
Na csöcs, Szendi
Szendi, látom osztógép lettél.
Vettem a fáradtságot már régebben is, de sajnos már kb 2 hete nincs fenn a kurva nagy betűs cím.
Szóval ha nem akarod, hogy lőjek neked pár öngólt,jobban teszed ha belinkeled a címet! ;) :D
Buenos Aires Chicano
Bogyó
:D :D :D Na jól van Bogyó, itt van: http://www.vszte.hu/foci1/news.php
Hiába ilyen 1 igazi Chichászi csibész... :) Cs
Megjegyzés küldése